Magamról

Czegle László - stand

Saját álom, kérges kézzel, magyar fából, szépszerével

Mikor éreztem először a faforgács illatát? Gondolkoznom kell. Talán, amikor Nagyapám segítségével – aki egy bihari falu asztalosmestere volt – kifűrészeltem és kiráspolyoztam Winetou Ezüstpuskáját. Mikor a kendermadzagot rákötöttem a puskára és a vállamra dobtam – nálam boldogabb gyerek nem volt a világon. Teltek múltak az évek, lassan felnőttem, s úgy tűnt, a gyermekkori álmok szertefoszlanak. Majd a 90-es évek elején,munkahelyemen létszámleépítés miatt kézhez kaptam az „elbocsájtó szép üzenetet”egy szerény summával együtt. Nem estem kétségbe, határozott elképzelésekkel fejemben hozzákezdtem álmaim megvalósításához.

Másnap már kopogtattam a faesztergályos szakot oktató oskola ajtaján felvételre. Gépipari ismeretekkel felvértezve és Édesapám segítségével már készültek a legegyszerűbb faipari gépek. Kialakítottuk az első kis műhelyt is, lehetett vagy 2×2 m. Mintha útjelző póznák jelölték volna ki utamat. 1994 óta végzem a munkám legjobb tudásom szerint a magam, s remélem mások, felnőttek-gyerekek örömére is.

Czegle László népijáték készítő-faműves, népi iparművész vagyok. Foglalkozásom ez, amely egyben hivatásom is. A mesterség szeretetét családi indíttatásra, Nagyapámtól örököltem, aki egy kisváros jó nevű asztalosmestere volt. Debrecenből költöztem 1998-ban, egy picike zempléni faluba, a kádárok völgyébe. Egy kis lakatosipari jártasság megszerzése után, 1993-94 fordulóján döntöttem úgy, hogy életemet végleg összekötöm a FÁ-val.

Czegle László Erdőbénye  - műhely

A famegmunkáló gépeimet (édesapám segítségével) saját magam készítettem el (szalagfűrész, csiszológép, eszterga), amelyeken a mai napig is dolgozom. 1994-ben alapítottam manufaktúrámat. 

Erdőbénye Emlékpark

1997-be költöztem Erdőbényére, 2004-ben az erdőbényei emlékpark létrehozásában tevékeny részt vállaltam.

Termékeimről

Czegle László fa-Csepel

  • hagyományos kézműves technológiával készülnek, sok kézimunkával
  • esetenként kis gépeket (esztergagép, csiszológép) is igénybe veszek a minőség és esztétikai érték javítására
  • termékeim széles skálán mozognak: fajátékok, ékszerek, karácsonyfa díszek, ajándéktárgyak (pl : gyümölcsös tálak, kínálók, faliórák, gyertyatartók, díszdobozok, szelencék stb.), konyhai használati tárgyak (pl: diótörő, mézcsorgató, teflonkanalak, pálinka kínálók stb.)
  • termékeim a hagyományosan elfogadott formákon kívül, új, saját ötleteken alapuló, egyedi kivitelezésű tárgyakat is tartalmaznak
  • termékeimet 1998 óta folyamatosan zsűriztetem az Iparművészeti Lektorátuson, és a Hagyományok Házában a Népi- Iparművészeti Osztályon.
  • A zsűrizett tárgyak száma eléri a 100-110 db-ot, amelyekből több „A” és „B” kategóriás minősítést is kapott.

Életemben, munkáimban igazolva látom a mondást: A fából készült tárgyak a bölcsőtől a koporsóig elkísérnek.

Termékeimet megtalálhatják ajándék boltokban, múzeumi kiállító helyeken, nagykereskedésekben. Kül- és belföldön egyaránt szállítok. A helyi kistérségi rendezvényeken, országos kézműves rendezvényeken is megtalálható vagyok.

Czegle László Erdőbénye - Karácsonyi fajáték stand

1996-től részt veszek a Népművészeti Egyesületek Szervezete által rendezett vásárokon:

  • Nemzetközi Táncház Találkozók (Budapest-Szolnok-Gyöngyös)
  • Mesterségek Ünnepe (Budapest -Vár)
  • Karácsonyi Kézműves Vásár (Budapest -Vörösmarty tér)
  • Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Nemzeti Vágta

Rendszeresen kapok meghívást: csoportos kiállításokra, országos népi és iparművészeti vásárokra:

  • Lánchíd Fesztivál
  • Szeged Hídi Vásár
  • Budapest Búcsú
  • Nyírbátor Szárnyas Sárkány Fesztivál
  • Sümeg Várnapok
  • Diósgyőr Várjátékok
  • Kapolcsi Műv. Napok
  • Hajdúszoboszló, Folk Hétvége
  • Jászberény, Csángó Fesztivál
  • Savária Karnevál Szombathely
  • Kezes-lábos Fesztivál, Etyek
  • Debrecen, Cíviskorzó
  • Szatmár-Beregi Fesztivál
  • Tokaj Hegyalja Piacz

Czegle László Erdőbénye - Fajátékok stand

Külföldi vásárokban is szereztem tapasztalatot: Lanciano, Rudolfstadt, Ludwisgburg, stb. 2000 augusztusától tagja vagyok a Hegyaljai Népművészeti Egyesületnek. 2011-től a Magyar Kézműves Szövetség felvett tagjai sorába, illetve a Tokaji Kistérségi Társulás szintén tagként jegyez. 2011 novemberében, több éves zsűriztetés után, megkaptam a faműves, népi iparművész címet a Népi Iparművészeti Tanácstól.