Hogyan vásárolhat nálunk

A személyes vásárlás menete

1. A vevő eljön személyesen vagy elküldi megbízottját a telephelyre vagy az esetleges kitelepülés helyszínére, ahol szemrevételezés útján kiválasztja a számára ill. Megbízója számára alkalmasnak vélt terméket. Ezt követően szóbeli tájékoztatást kér annak főbb jellemzőiről, majd a vételár összegét készpénzben (jelen állapot szerint magyar forintban) átadja az adott helyszínen tartózkodó, Czegle Lászlónak vagy az őt képviselő személynek (eladó). Ezt követően először az átvett nyugtát(vagy a készpénzfizetési számlát ) amely a mindenkori aktuális rendelkezéseknek mind formai mind tartalmi szempontból megfelelőnek kell lennie (ezen szabályozásokat a NAV megfelelő fórumain tanulmányozhatja) kell eltennie, majd kérnie kell az adott termék megfelelő csomagolását és az átvett terméket birtokba veszi meggyőződvén annak hibátlanságáról.

Internetes megrendelés, vásárlás és megrendelés

1. Bármilyen, arra alkalmas elektronikai eszköz használatával, szabadon választott böngészőt alkalmazva eljuthat a Czegle László által üzemeltetett honlapra. Ennek címe: www.famindenit.com Ezen a honlapon virtuálisan megtalálhatja, a Czegle László által eladásra kínált termékeket, azok ismertetőjét, némely esetben hang vagy video társaságában. A feltüntetett ár minden esetben pontosan jelzi a termék árát magyar forintban (alanyi adómentesek).

2. A termékek megvásárlása vagy megrendelése nem kötött regisztrációhoz. A megrendeléshez a honlap kapcsolat menüpontban található elérhetőségeken keresztül, megrendelést adhat le, a postázási adatokkal. Így tudja kiválasztani, a kívánt termékeket, azok mennyiségét, egyéb jellemzőit. Itt lehetőség kínálkozik egyedi igények és elképzelések megadására is. Hibásan leadott rendelések esetében a teljesítés nem lehetséges.

3. Az on-line rendelések elküldése alkalmával kell a termék(ek) árát kifizetni, amelyre 2-féle lehetőség is adott.

  • Utánvételes fizetéssel a futárnak.
  • Banki átutalás a megadott számlaszámra.
    (Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet 545000181-26634)

4. A csomagolás és csomagküldés/kézbesítés költsége minden esetben a termékek feltüntetett árához hozzáadandó. Ez az összeg 2013. évben 2200 forint utánvételes szállítás esetén és 2000.- Forint banki átutalásos vásárlás esetén.

5. A házhoz szállítás pontos teljesítése érdekében ajánlatos a megrendelő vagy annak képviselője által használt mobiltelefonszámot is, amelyen a futár el tudja érni a címzettet vagy megbízottat. Ha a megadott telefont nem veszik fel és emiatt hiúsul meg a kézbesítés, akkor az újbóli kiszállítás költsége is természetesen a megrendelőt terheli. A szállítási- csomagolási költséget akkor is ki kell fizetni, ha a megrendelő a megrendelt terméket nem veszi át, mert az a tranzakció (az on-line vásárlás) szerves része.

Az „elállási jog” gyakorlati megvalósulása

1. Ha a vevő a megrendelés illetőleg a vásárlás után meggondolta magát, akkor külön indoklás nélkül elállhat a vásárlástól, de ezt a szándékát 8 munkanapon belül közölnie kell az értékesítő címére küldött levélben, e-mailben vagy telefonon. Ezt követően a terméket saját költségén visszajuttatja az eladóhoz. Az elállás bejelentésével egyidejűleg kell megállapodni egyénileg arról, hogy a kifizetett vételárat milyen formában és hová kéri az elállási jogával élő vásárló (megrendelő).

2. A termék árának visszatérítése mellett a kiszállítási költséget is (ha ez a vásárláskor felszámításra került) visszatéríti az eladó. VISZONT portósan (vagy utánvéttel) visszaküldött csomagot nem veszünk át!

3. A nem rendeltetésszerű használatból eredő hibáért természetesen a megrendelő felel. Itt minden esetben az életszerűség az irányadó. (Egy extrém példa: Rendeltetésének megfelelően használták, de elejtették és összetört vagy megsérült, rendeltetésének megfelelően használták, de a gyerek bekente piros festékkel, stb.)

4. Nem érvényesíthető az elállási jog az egyedi megrendelés esetében. Egyedi felirat, díszítés, és hasonlók ugyanis eleve kizárnák a továbbértékesítés lehetőségét.

5. A feltüntetett ár minden esetben a bruttó árat jelenti szállítási költség nélkül (alanyi adómentesek).

6. A megrendelések feldolgozása a megrendelést követő naptól számított 5 munkanapon belül történik. Erről a megrendelő telefonon vagy e-maiben értesítést kap. Ezen kívül értesítést kap a kiszállítás várható időpontjáról is. Nyitva tartási idő: keddtől–csütörtökig naponta 09-16.00 óra között. Egyedi kérés alapján ettől el lehet térni.

7. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések esetében is a visszautasításra. Ilyen esetben a már kifizetésre került összeg visszajuttatásáról haladéktalanul intézkedünk.

Házhozszállítás

1. A megrendelt terméket igény szerint házhoz szállítjuk. A szállítási költség a futárszolgálat díjszabása szerint változó lehet. 2013-ban az irányadó árak: átutalás esetén 1900.- forint, utánvételnél 2200.- forint Ha a megrendelt termékek összértéke eléri vagy meghaladja a 50000.- forintot, akkor a szállítás ingyenes. Tekintve, hogy a kézbesítés munkaidőben történik, olyan szállítási címet érdemes megadni (például munkahelyi cím), amely címen a megrendelő vagy annak megbízottja a csomagot át tudja venni. A megrendelő hibájából meghiúsult kézbesítés díját, valamint az újbóli kézbesítés díját a megrendelő köteles állni.